Köszönetet mondani, kihangsúlyozni, hogy hálásak vagyunk valakinek valamiért.

Ez miért fontos? – Kérdezhetnénk.

Ha nem mutatunk hálát azért, amit kaptunk (vagy nem kaptunk meg), akkor nem szívből élünk.

Például a szeretetet nem látjuk, de tudjuk, hogy van, létezik. Megtapasztaljuk, értékeljük, hálásak vagyunk érte. Amennyiben tudjuk, hogy van szeretet, de nem tapasztaljuk meg, nem tudjuk áramoltatni az életünkben, akkor az csak sima információ tartalom nélkül.

Hála naplók és gyakorlatok rutinokra tanítanak, nem tanítják meg, hogyan használjuk a szív energiáját. Meg kell tanulnunk használni a szívünket. Csak így fognak működni a gyakorlatok.

„Szívességet tenni valakinek” azt jelenti, hogy szívből (szeretetből) teszünk meg valamit, nem fejből/érvekből/érdekből/logikából/hasznot remélve.

A szív rezgésszintjét az imádság (meditáció) emeli. Segítségével kapcsolódunk Istenhez/egy felsőbb vezetőhöz/az univerzumhoz (vagy ahogyan szeretnénk nevezni). Amikor megtanulunk állandó kapcsolatban lenni Vele, akkor tudni fogjuk, hogy nem vagyunk egyedül, osztozunk a felénk áramló szeretetben, törődésben.

A hit nagy erejű, pozitív energia. Azt jelenti, hogy hiszünk valamiben akkor is, ha nem látjuk. Ilyenkor működik a szív energiája, magasabb rezgésszinten van, ami bevonzza a dolgokat az életünkbe. Hittel tudunk csak teremteni. Hit nélkül kérni olyan, mintha számunkra ismeretlen nyelven próbálnánk meg kommunikálni.

Hálát akkor érezhetünk, ha valamit megkaptunk vagy nem kaptunk meg. Valami történik az életünkben, aminek érezzük a pozitív, áldásos hatását.

A nyitott szívcsakra segít kapcsolódni a többi emberhez. Ahogy kinyilvánítjuk az érzelmeinket egyértelművé válnak a tapasztalataink. Ha szeretetet mutatunk önmagunk és mások felé, akkor a szeretet fog visszatükröződni ránk.

A szeretet békét és szabadságot hoz. Bízzunk az életünkben bekövetkező változásokban.