A legtöbben ismerjük, vagy hallottunk már a gyermekláncfű nevű virágról. Gyakran nevezik egyszerűen pitypangnak. Számos jótékony hatásáról ismert, valamint arról, hogy amikor a magok megérnek, akkor a virágfejet körül vevő levelek kinyílnak és a magok láthatóvá válnak, amiket, ha jó erősen megfújunk, akkor szerte szét repülnek a szélrózsa minden irányába.

A virág máshol a magokban tovább él. Emlékeket hagy maga után, melyek szaporodnak.

Minél több emléket hagy itt valaki, annál többen emlékeznek rá. S amit itt hagy, mint a virág magjai tovaszállnak, és a termékeny talajon új életre kelnek.

Nem mindegy milyen magot vetünk el!

Felemelő lenne, ha csak a szeretetet látnánk. És mint ahogy a gyermekláncfű virága is teszi, az általunk érlelt szeretet magjait a szélrózsa minden irányába szét tudnánk teríteni.

Jézus tanított a magvetésről egy példán keresztül (Máté evangéliuma, 13). A történet szerint a magvető kiment vetni és vetés közben néhány mag az úttestre esett, melyet a madarak felkapkodtak. Mások sziklás helyekre estek, melyek kihajtottak ugyan, de mivel kevés volt a föld, ezért a nap könnyedén megperzselte őket. Megint mások tövisek közé estek, és amikor a tövisek megnőttek, elpusztultak. De azok, amelyek jó földbe esetek nagyon sok termést hoztak.

Ennek a történetnek az a mondanivalója, hogy ha valaki meghallja a tanítások lényegét és érti őket, akkor szeretetteljes bőséget teremthet önmaga körül. Ezért nem mindegy, hogy mire koncentrálunk, milyen magokat vetünk el.