A szeretet ereje

Minden nap egy új lehetőség a szeretet érzésének adására és elfogadására, a megbocsátásra, egy új esemény elindítására a mindennapokban vagy esetleg valami régi történetnek a lezárására, a hála érzésének a gyakorlására, az önzetlen segítség nyújtásra. A felsorolást lehetne még nagyon sokáig folytatni. Számtalan lehetőség van a fejlődésre, a változásra, csak észre kell venni.  

Ezeket kezelhetjük úgy, mint egy lehetőséget, amely miatt ki kell lépnünk a komfortzónánkból, tennünk kell magunkért, és miután túlléptünk a helyzeten többek lehetünk, hiszen legközelebb már rutinosabban állhatunk egy újabb feladat megoldásához. Mindeközben gyakorolhatjuk az önszeretet, mert eldöntöttük, hogy nem maradunk egy számunkra nem megfelelő szituációban.

Szeretettel fordulni önmagunk és mások felé elhozhatja a kiegyensúlyozottságot és a boldogságot az életünkbe, de az önszeretetből indul ki minden.

Akkor tudunk adni, ha van miből. Ellenkező esetben gyorsan a kiégés érzése uralkodhat el az életünkben. 

Pál apostol írta első levelében a korinthusiakhoz a szeretetről, hogy mindegy milyen nagy tudásunk van, mennyire vagyunk bölcsek, lehetünk a legnagyobb ékesszólók egyike, vagy rendelkezhetünk óriási vagyonnal, és még ha szétosztjuk is minden tulajdonunkat, amennyiben nincs bennünk szeretet, mindez nem ér semmit. A szeretet által türelmesek vagyunk és jóindulattal viseltetünk önmagunk és mások iránt. Ebbe az érzésbe nem fér bele az irigység, a dicsekvés, nincsenek benne hamis érzések és cselekedetek. A szeretet mindent hisz, remél és soha el nem múlik. 

Általa örömöt élünk meg és örömöt tudunk nyújtani másoknak, amely, ha egyensúlyban van, folyamatosan építő hatással lehet a saját életünkre és példát mutathatunk másoknak is. Felvállalni önmagunkat, az érzéseiket nem mindig könnyű, de megéri a kockázatot. 

Önzetlen megélésébe az ego beleszólhat. Eszünkbe juttathat régmúlt eseményeket, fájdalmakat, melyeket nem dolgoztunk fel, vagy a jövő felé terel, mert célt tűz ki elénk. Az ego védekezik, nem szereti a változást, az egyensúlyt, bizonytalan lesz, eltereli a figyelmünket a jelenről, de általa megtanulható, mi nem valódi az életben, ezért nagy segítségünkre lehet. 

A szeretet megélése tanulható. Később önmagától, természetes módon megnyilvánul.

Lélekközpont5555

Biblia

További bejegyzések

Kovász

Kovász: egy félreértett jelkép

A kovász a fejlődés és átalakulás szimbóluma a Bibliában. A kivonuláskor a kovásztalan kenyér az isteni utasítások betartását jelképezi. Jézus tanításaiban a kovász az emberi növekedést és közösségi összetartást szimbolizál, de óv a hamis tanításoktól. Pál apostol szerint a múlt félreértéseit el kell hagyni a tiszta alapokért. A kovász emlékeztet hagyományainkra és az igaz útra Istenhez.

Tovább olvasom

Kereszt, mint jelkép – az út, melyet kijelöltek számunkra

A kereszt nemcsak Jézus szenvedésének jelképe, hanem az önismeret és a szellemi fejlődés útmutatója is. Emlékeztet arra, hogy életünk kereszteződéseiben felelősséget kell vállalnunk döntéseinkért. A cikk a keresztre feszítés spirituális üzenetét tárja fel: az átalakulás és a belső munka fontosságát.

Tovább olvasom